Mindig büszkeséggel tölt el bennünket, hogy a hazai építőipari beruházások mellett nemzetközi környezetben is bizonyíthatjuk szakmai hozzáértésünket. Többször volt már szerencsénk a Külgazdasági és Külügyminisztérium megbízásából nagykövetségek felújításán dolgozni, melyeket több szempontból is kiemelt projektekként kezelünk. Ezúttal Magyarország Gdanski Főkonzulátusának kialakításával kapcsolatos tervfelügyeleti és műszaki ellenőri feladatok ellátására kaptunk lehetőséget. Az épület műemléki védettség alatt áll, ami speciális szakmai kompetenciát igényel, jelen esetben pedig a helyi műemlékvédelem előírásait is figyelembe kell vennünk.
Gdansk az egyik legnépszerűbb balti-tengeri Hanza város, az “Észak gyöngyszeme”-ként is emlegetik. Itt található például Európa legnagyobb téglatemploma és legrégebbi kikötői rakodó daruja. A lenyűgöző óvárosban újra sétálgatnak a turisták.
A város nevezetességei, kiemelkedő műemlékei közé sorolják például a Szent György Lovagok Testvéri Társaságának 1494-ben épült palotáját és a Gdańsk szimbólumának számító Neptun-szökőkutat.