A professzionális engedélyeztetés menedzsment előnyei
Mindenki tudja, hogy az építési engedélyek rendkívül fontosak minden beruházáshoz, ezért rendkívül fontos, hogy a projektek kifogástalan műszaki tartalma mellé pontos dokumentáció társuljon. A projektek sikerességének alapfeltétele, hogy olyan tervek szülessenek, amelyeket nem kell átalakítani az engedélyeztetéshez, és olyan szakértői elemzések, illetve tanulmányok segítsék a munkát, amelyek megkönnyítik az engedélyeztetési folyamat lezajlását.
Engedélyeztetés menedzsment nagyberuházásokhoz
Természetesen mérettől függetlenül minden projekt szigorú hatósági eljárásokon esik át, így szavatolva az épület biztonságát, a környezet védelmét, illetve a településképet. Éppen ezért amikor nagyberuházásokról, azaz több ezer vagy tízezer négyzetmétert felölelő projektekről van szó, beleértve kereskedelmi épületeket, összeszerelő csarnokokat, lakóépületeket vagy éppen irodaházakat, érdemes profi csapatra bízni az engedélyeztetési munkákat.
A folyamatot átlátó mérnökszakértőknek kellő tapasztalattal kell rendelkezniük az engedélyeztetéssel kapcsolatos elvárások terén, hogy beruházást teljes időtartamában végig kísérjék, illetve támogassák. A siker nem szabad, hogy a szerencsén múljon, hanem a pontos előkészítés, a tervek szerinti kivitelezés, a megfelelő dokumentáció, illetve a szabályok maradéktalan betartásának eredménye kell, hogy legyen.
Engedélyeztetés menedzsment a 3E Internationallel
Legyen szó akár előkészítés előtt álló, akár folyamatban lévő projektekről, szakértőink segítenek a szükséges elemzések, illetve tanulmányok elkészítésében, a projektek átvilágításában és az esetleges hibák feltárásában. Szakértőink segítségével előkészítjük és lebonyolítjuk az összes szükséges hatósági eljárást, professzionális módon kezeljük az építésügyi dokumentációs rendszereket, és összeállítjuk, illetve auditáljuk az engedélyezési dokumentációt. Amennyiben egy projekt elkészülése az engedélyeztetés folyamatában akad el, a leghatékonyabb krízismenedzsment-stratégiát állítjuk föl, és végigvisszük az engedélyeztetési eljárást a projekt teljes megvalósulásáig.
Vegye igénybe engedélyeztetés menedzsment szolgáltatásunkat, ha biztosra akar menni nagyberuházása engedélyeztetési eljárása során!