Az építőipar, beleértve a mérnöki szolgáltatásokat is, ma versenyképesebb, mint valaha, ugyanakkor nehéz előretervezni. Megfelelő szemlélettel, a helyi piacok ismeretével és precíz költséggazdálkodással azonban lehetséges az élen maradni és sikereket elérni – mondják a 3E International társalapító ügyvezetői, Korintus Balázs és Laczkovich Gergely a Budapest Business Journalnak.
Korintus Balázs (K.B.)
Laczkovich Gergely (L.G.)
Hogyan jellemzik az építőipari piac jelenlegi helyzetét, és melyek a legfontosabb trendek és kihívások?
L.G. Azt gondolom, hogy az építőipar elég kaotikus állapotban van, egyszerre van jelen a nagyon drasztikus fékezés és a jelentős beruházási dömping. Talán a legnehezebb vagy a legnagyobb kihívás, hogy ezek között az ellentétes hatások között az ember megtalálja a számításait, a hosszú távú terveit, és persze a lehetőségeit. Egyrészt az állami szektor beruházásainak részleges leállása, másrészt a pénzügyi, finanszírozási környezetből fakadóan a spekulatív ingatlanfejlesztések leállása, jelentős visszaesést eredményezett. Ugyanakkor úgy látjuk, hogy az ipari szegmens meg egyelőre változatlanul dübörög és fejlődik.
K.B. Több olyan projekt is van jelenleg, ahol az előfejlesztés, az ajánlatok bekérése zajlik, tehát összeáll a kivitelezés megkezdéséhez szükséges feltételrendszer, csak amikor el kéne indulni, a döntést meghozni, akkor abban a pillanatban a döntést mégsem hozzák meg. Ez egy érdekes helyzet, mert nagyon nehéz tisztán látni, hogy ténylegesen elindul-e az a projekt, amelybe nagyon sok energiát és munkát teszünk. Korábban minden, vagy szinte minden projekt, ami egy bizonyos pontig eljutott, az meg is valósult.
Ez a helyzet azonban lehetőséget és teret is ad arra, hogy a projektek jobban elő legyenek készítve, és a mélyebb körbejárása az ügyeknek, megtörténjen. És ha egy ilyen helyzetben a nagy zöld gombot nem nyomják meg, akkor ez a közbenső idő legalább arra menjen el, hogy a projekt minősége javuljon ahhoz képest, mint ami korábban időnként tapasztalható volt.
A fókuszok, a szegmensek folyamatosan változnak, de mi azt tapasztaljuk, hogy mindig vannak olyan területek, amelyek éppen előtérben vannak, és nagyon jól mennek, és olyanok is, amelyek kevésbé. Éppen ezért érteni kell a gazdaságot, érteni kell a piacot, és nyomon kell követni azt, hogy éppen mi történik. Mert mindig az a kérdés, hogy az adott gazdasági, politikai és pénzügyi környezetben mi az, amire van igény és forrás is.
Beszélnének nekünk a 3E International szerepéről az építőipari piacon, és arról, hogy az önök szolgáltatásai hogyan járulnak hozzá a befektetők és a fejlesztők sikeréhez?
L.G. A 3E Group mérnöki szolgáltatásokat kínál, ami azt jelenti, hogy beruházóknak és ingatlanfejlesztőknek nyújtjuk azokat a szakmai támogatásokat, melyek ahhoz szükségesek, hogy beruházásaikat a lehető legkedvezőbb módon, költséggel és időben valósítsák meg. Nekünk az a célunk, hogy a beruházók partnereként megtaláljuk azokat a szakmai és üzleti megoldásokat, melyek segítségével a beruházásaik ebben a pénzügyi és piaci helyzetben is rentábilisan és üzletileg fenntartható módon tudjanak megvalósulni. Például ezért találtuk ki a construction management szolgáltatás bevezetését, ami nyilván nem egy új dolog, de tekintettel az árak jelentős emelkedésére, illetve a piaci helyzet és a beszállítói láncok bizonytalanságaira, ez egy olyan megoldás lehet, ami segíti a beruházókat. Illetve számtalan egyéb gondolatunk és ötletünk van, amivel a beruházókat tudjuk sikeresen támogatni.
K.B. A közelmúltban több olyan partneri együttműködésünk jött létre, és jelenleg is van néhány kialakulóban, ahol a teljes fejlesztési folyamatban részt veszünk, vagy teljes egészében átvesszük azt. Ilyenkor a stratégia kialakítása, a koncepcióterv kidolgozása, és az engedélyeztetési eljárások is részei a feladatunknak. További munkafolyamat a kiviteli tervek elkészítése, a generálkivitelező kiválasztása és az üzemeltetésre való felkészítés is. Erősségünk, hogy szakembergárdánk széleskörű rálátással rendelkezik a mindenkor aktuális piaci folyamatokra országos szinten és határainkon túl is.
A költségmenedzsment mellett miképp nyújt értéket a 3E International a befektetőknek és a fejlesztőknek a műszaki átvilágítási szolgáltatásai révén? Milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
L.G. Fejlesztőknek, befektetőknek egyaránt nagyon fontos, hogy amikor megvásárolnak egy ingatlant, vagy bármilyen módon vizsgálni akarják annak az adott ingatlannak a valós értékét, megértsék, hogy műszakilag, jogilag, pénzügyileg milyen helyzetben van, milyen állapotban van az adott ingatlan. A vizsgálat azt is segíti, hogy felújítás vagy bontás és újjáépítés a helyes döntés. Ennek egy szerves része, hogy műszakilag oly módon kell átvilágítani az adott ingatlant, hogy az esetleges bizonytalanságokat vagy hibákat kilehessen szűrni. Nyilván ez szervesen összefügg a költségekkel is, ami miatt a műszaki átvilágítás és a költségmenedzsment rendkívül hangsúlyos feladat.
Mennyire fontos a helyi szakértelem az építőiparban? Hogyan használja ki a 3E International a helyi piacok ismeretét a befektetők és fejlesztők támogatására?
L.G. A helyi szakértelem a jogszabályi háttér ismerete szempontjából rendkívül fontos. Ezen túlmenően a szakmai best practice-ek, illetve azok az eljárások, megközelítések is hangsúlyosak, melyek ahhoz szükségesek, hogy gazdaságosan meg lehessen oldani azokat a kihívásokat, amik egy külföldi befektető számára felmerülnek. Egy helyi szereplő ezeket a megoldásokat sokkal jobban átlátja, jobban tudja kezelni, mintha valaki csak a jogszabályok, előírások vagy a különböző javaslatok betűjét elolvasva próbálja megtalálni a megfelelő megoldást. És nyilván az is nagyon fontos, hogy mi ismerjük a piacot mind horizontális mind vertikális értelemben. Nemcsak a fővállalkozókkal, generálkivitelezőkkel vagyunk napi kapcsolatban, de a beszállítókkal, szakcégekkel is. Ez egy olyan biztonságot jelent, ami ahhoz szükséges, hogy ha bármilyen beruházási feladatot el kell végezni, akkor a piac teljes mélységében, és teljes szegmensében tudunk partnereket, szakértőket, szakkivitelezőket találni, annak érdekében, hogy a leggazdaságosabban lehessen megvalósítani egy adott beruházást.
K.B. Helyi szereplőként látjuk, hogy a különböző üzleti kultúrával, működési modellel, stratégiával rendelkező beruházók hogyan gondolkodnak, illetve mi hogyan gondolkozunk velük közösen. Azt is értjük, hogy a különböző helyzetekben milyen eredmények jönnek létre, és az egyéb külső szereplők, a hatóságok, a vállalkozók hogyan közelítenek meg kérdéseket és milyen gondolatisággal történnek a fejlemények. Projektjeink nagy száma és léptéke is biztosítja azt a komplex látásmódot, mely többlet értéket ad partnereinknek azzal szemben, mintha a saját gondolatiságuk mentén vagy olyan szakértővel valósítanák meg a beruházást, aki jellemzően csak egy szegmensre lát rá. Az építőiparon belül is sok szegmens van, és mi nem egyre fókuszálunk, hanem mindegyikben párhuzamosan dolgozunk. Számos olyan műszaki hatósági megoldás létezik, ami lehet, hogy az egyik típusú iparági területen belül nagyon jól ismert és alkalmazott, de a másikon belül nem. Így a különböző szegmensek között is van átjárás, amivel mi értéket tudunk teremteni.
Van olyan konkrét sikertörténet vagy figyelemre méltó projekt, amelyet meg tudnának osztani, ahol a 3E International jelentős pozitív hatást gyakorolt az építési projekt végkimenetelére?
L.G. Mi azt reméljük, hogy minden projektünk ilyen. Meggyőződésünk, hogy az a munka, amit mi végzünk, vagy az az érték, amit egy adott beruházáshoz hozzáteszünk, drasztikusan hozzájárul ahhoz, hogy az sikeres legyen. És a projektjeinkre azt lehet mondani, hogy sikeresek. Nem tudnék most olyan projektet mondani, amelynél a befejezés után a beruházónál negatív felhang lett volna. Nyilván egy beruházásnak három fő szempontja van, aminek teljesülnie kell. Egyrészt költségkereten belül kell megvalósulnia, az elvárt határidőn belül és a megfelelő minőségben. Mi azt gondoljuk, hogy minimum kettőnek ebből teljesülnie kell, de nyilván arra törekszünk, hogy mind a háromban a lehető legideálisabb megoldást megtaláljuk.
K.B. Azzal a komplex szemlélettel, amivel mi házon belül rendelkezünk, amelynek fontos része az építésjogi, igazgatási szaktudásunk, mi egy olyan előkészítést és minőségbiztosítást tudtunk és tudunk elérni az egyes beruházások megvalósítása során, ami a tervezett időbeni ütemezéshez képest jelentős időbeni megtakarítást jelentett. Ez olyan óriási sikert eredményezett ipari létesítményeknél, ipari ügyfeleknél, hogy ők a termelést hamarabb tudták megkezdeni, ami egy nagyon fontos, meghatározó pénzügyi szempont. Illetve egy projekt pénzügyi modelljében is ez egy fontos kérdés, mert akkor tudnak a bevételek megjelenni, amikor a projekt olyan stádiumba jut. És ha a bevételek hamarabb jelennek meg, az pénzügyi sikerekhez vezet.
A jövőbe tekintve, milyen céljai, törekvései vannak a 3E International-nek? Hogyan terveznek versenyképesek maradni a folyamatosan fejlődő, változó építőiparban?
L.G. Cégcsoport szinten mindenképp egy fontos döntés volt, hogy strukturáltuk a különböző szolgáltatásainkat, a tevékenységeket, hogy transzparensebb és átláthatóbb legyen.
A másik, a digitalizáció, illetve a BIM és minden, ami a digitalizációval, illetve az építési információs modellezéssel kapcsolatos. Ezen a területen még rengeteg potenciál van, melyben mindenképp szeretnénk fejlődni. Azt gondoljuk, hogy ez a versenyképességnek is elengedhetetlen része. Jelenleg is azt látjuk a piacon, hogy egyre több beruházó gondolkodik a klasszikus beruházási struktúrától eltérő különböző strukturális megoldásokban. Mi ezt egyrészt támogatjuk, másrészt képesek vagyunk arra, hogy közösen gondolkodjunk a beruházókkal, illetve megtaláljuk azokat a megoldásokat, amik a klasszikus beruházó, kivitelező, tervező szentháromságon túl segíthetnek abban, hogy versenyképesek maradjunk egyrészt mi, másrészt azok a megrendelőink, akik minket találnak meg ezzel a feladattal.
K.B. Ezeken túl mi nagyon fontosnak tartjuk a saját céges kultúránknak a továbbépítését, továbbfejlesztését. Ez egy olyan közösség és munkahely maradjon, és még jobban fejlődjön tovább, amiben mindenki motivált és értékteremtő, és jó hangulatban teszi azt, amit egyébként szakmailag is szeret tenni. A versenyképességnek és fejlődésnek ez egy fontos része.